Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Méda: A SZÓ ÉLETET MENT

 

Méda: ISTEN AJÁNDÉKAI NEKÜNK 

 

"ISTEN MINDENT A RENDELKEZÉSÜNKRE BOCSÁTOTT: VIZET, FÉNYT, LEVEGŐT, FÖLDET, ERDŐT, ENERGIÁT, ÉTELT, OTTHONT, GYÜMÖLCSÖKET, VIRÁGOT: MINDENT AZÉRT, HOGY BOLDOGAN ÉLHESSÜNK. Ő SEMMIÉRT SEM KÉRT CSERÉBE: PÉNZT. EZ CSUPÁN AZ EMBEREK MŰVE. ŐK AZOK, AKIK MINDENÉRT PÉNZT KÖVETELNEK. MINDENT KISAJÁTÍTOTTAK. AZ EMBEREK EGYMÁST RABOLJÁK KI, EGYMÁST TESZIK TÖNKRE. ISTEN NEM EZÉRT ADOTT NEKÜNK MINDENT AJÁNDÉKBA, Ő NEM EZT KÉRTE. NEM EZ AZ EREDETI CÉL." méda

 

 

earthday3.jpg

 

 

 

AJÁNDÉK 

 

"A MŰVÉSZEKET EGYÁLTALÁN NEM ÉRDEKLIK A ROSSZ INDULATÚ MEGJEGYZÉSEK, A MEG NEM ÉRTÉSEK. SŐT AZ IRIGYSÉG SEM,  MERT: ŐK AZOKÉRT AZ EMBEREKÉRT ÉLNEK ÉS ALKOTNAK, AKIKNEK MOSOLYT CSALHATNAK AZ ARCUKRA, AKIK BOLDOGABBAK, EGÉSZSÉGESEBBEK LEHETNEK A MŰVEIK, TETTEIK ÁLTAL, S EZ: MINDENT, DE MINDENT KÁRPÓTOL!   méda

 

 

 

balaton2.jpg

 

 

 

 

"EGÉSZ(SÉGES) SZERREL ETETÜNK" 

 

"A LEGMAGASABB REZONANCIÁVAL MINDEN ALACSONYABB RENDŰ REZGÉS FELÜLÍRHATÓ, ELTÜNTETHETŐ. AZAZ A GYŰLÖLET A SZERETET EREJÉVEL MEGVÁLTOZTATHATÓ. S MI, EMBEREK (MINDANNYIAN!) RENDELKEZÜNK EZZEL A NAGYSZERŰ KÉPESSÉGGEL. AJÁNDÉKBA KAPTUK ISTENTŐL. HASZNÁLJUK!" méda, 2014 

 

 

 

"HA ÚGY ÉRZED, HOGY KEVÉS A SZERETET, ADJ TÖBBET!" méda

 

 

"AZ ANYAG MULANDÓ, A SZELLEM ÖRÖK. 
AZ ANYAGBÓL ELVÉSZ, A SZELLEM BŐVÜL. 
AZ ANYAG NEHÉZKES, A SZELLEM KÖNNYŰ.
AZ ANYAGNAK IDŐ KELL, A SZELLEM IDŐTLEN."

méda

 

 

 

"A NEHÉZSÉGEK NEVELNEK." méda

 

 

 

"A NÉPSZERŰSÉG CSAK AKKOR HASZNOS, HA SOK, NAGYON SOK EMBEREN SEGÍTHETÜNK VELE." méda 

 

 

 

"MINDENKI ÉN VAGYOK. MINDEN ÉN VAGYOK." méda

 

 

 

  Tejbegríz..... 

"AZ ÉLET OLYAN, MINT A TEJBEGRÍZ. MEG KELL VÁRNI MÍG BESŰRŰSÖDIK."  

méda

 

 

 

"A karma olyan, mint a bumeráng. Amit eldobsz, az jön vissza hozzád." méda

 

 

 

 

Rápolti Brigi

2014, Tata 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.